Cégünkről

A Flamstop Kft. , több mint 10 éve áll az építészeti tűzvédelem, valamint csarnoképületek felújítása, bővítése, szigetelésének, bármely felületi festési, mázolási munkáinak a szolgálatában. Folyamatosan bővülő széleskörű referenciákkal rendelkezünk, megpróbáljuk minél teljesebben kielégíteni megrendelőink igényeit. Rövid idő alatt sikerült a magyarországi piac meghatározó, a tűzvédelmet teljes körűen átfogó egyik legjelentősebb piacvezető céggé válnunk. Az építőipar meghatározó kivitelezői érdekeltségével és a regionális kivitelezői körökkel nagyon jó kapcsolatot ápolunk, megrendelőink közt tudhatjuk a kivitelezők jelentős részét versenyképes piaci árainknak, remélhetőleg megbízhatóságunknak köszönhetően.

Fő célunk az épületek tűzvédelmi területén és egyéb csarnokmunkálataink során a teljes körű kiszolgálás a kivitelezés és tervezés terén, átfogóan érintve az épületek tűzvédelmi feladatait. Kulcsrakészen a tervezéstől a megvalósulásig, az épület sikeres hatósági átadásáig bezárólag. Építészeti és gépészeti Tűzvédelmi kivitelezésen kívül főbb terület az acél Bevonattechnika és korrozióvédelmének minőségi, hosszú életű tartósságot jelentő kivitelezése, valamint Könnyűszerkezetes acél tartóvázas csarnoképületek tervezését és kivitelezését is vállaljuk.

Referenciánk közt szinte mindenfajta épület szerepel:

  • közintézmények
  • sportlétesítmények
  • bevásárlóközpontok
  • autógyárak
  • ipari csarnokok
  • irodaházak
  • szórakoztató létesítmények (színház, mozi, disco)
  • vegyipari létesítmények
  • kórházak
  • társasházak

Keressük a lehetőséget országhatáron kívül is az építőipari tűzvédelem területén. Több megbízásunk is van az EU-n belül, valamint tengerentúlon, pl. India, Brazília. Tűzvédelmen kívül könnyűszerkezetes csarnok, héjazat szerelés, korrózióvédelem területein is tevékenykedünk.
Irodánkban jelenleg 7 fő segít Önnek a leggazdaságosabb megoldást kiválasztani a költségmegtakarítások jegyében, valamint bármely testhez álló szakmai kérdésben.
Fizikai alkalmazott státuszú szakembergárdánk jelenleg 30 főből áll, valamint szükség szerint bővíthető cégünk köré épülő kb. 50 fő megbízható alvállalkozóval.

 

Főbb eszközállományunk:
Iroda, 2000 m2 5 tonna teherbírású daruzott bércsarnok, 2000 m2 bércsarnok 3 tonna teherbírású targoncával, 2 db szemcseszóró berendezés, 1 db szemcseszóró kabin, 1 db Patronos porleválasztó ( 7,5 KW, 10.000 m3/h, 2540 Pa teljesítménnyel) 13 db Graco festékszorógép, 18 db festékszóró pisztollyal, valamint egyéb kézi szerszámok.

 

A Flamstop Kft. telephelyei:

  • Budapest
  • Törökbálint
  • Kaposvár
  • Balatonlelle

Tevékenységeink:

I. Flamstop Bevonattechnika:
Korrózióvédelem és Bevonattechnika, szemcseszórás, épületek ipari falfestése, mázolása

II. Flamstop Tűzvédelmi Kft:

  • Épületek teljeskörű építészeti és gépészeti tűzvédelmének megvalósítása
  • Ipari kapuk, ajtók, tűzgátló ajtók, kapuk
  • Felülvilágító rendszerek; hő-és füstelvezetés; levegőutánpótlás kialakítása
  • Sprinkler rendszerek, oltóberendezések
  • Tűzjelző, gyengeáram
  • Gépészeti , elektromos átvezetések  tűzvédelmi lezárásának kivitelezése
  • Munka- és tűzvédelem, érintésvédelem
  • Karbantartások:
  • hő- és füstelvezetés
  • tűzjelzők
  • sprinkler
  • tűzgátló ajtók
  • víztározó medencék
  • oltókészülékek
  • tűzcsapok
  • Egyéb teljeskörű tűzvédelem, partnerünk nem tud olyan feladatot adni a tűzvédelem területén, amit ne tudnánk megoldani

 

III. Flamstop Tűzvédelmi Kft:
Könnyűszerkezetes acél tartóvázas csarnoképületek tervezése, kivitelezése

Flamstop Bevonattechnika Kft

  • Acél tűzgátló bevonat (E30- E240, napi 1.000 m2 kapacitás)
  • Szemcseszórás- napi 500 m2 kapacitás
  • Acél bevonattechnika- napi 2.000 m2 alapozó kapacitás
  • Acél bevonattechnika- napi 3.000 m2 fedő festés kapacitás
  • Acél bevonattechnika- napi 800 m2 homokfúvás kapacitás
  • Hatósági ügyintézés

Flamstop Tűzvédelmi Kft

  • Tűzjelzők, riasztók gyengeáramú rendszerek, átjelzések ügyintézése kivitelezése
  • Acél tartóvázas könnyűszerkezetes csarnoképületek tervezése, kivitelezése
  • Építészeti és tűzvédelmi szárazburkolat kivitelezése
  • Sprinkler,  oltóvízhálózat, tűzcsapszekrény
  • Oltóberendezések ( CO2 és egyéb gázzal oltó)
  • Hő és füstelvezetők, felülvilágítók, gravitációs és gépészeti füstelvezetés
  • Tűzszakaszhatár lezárások, tömítések, mandzsetta, csappantyú
  • Tűzálló kapuk, ipari kapuk
  • Hatósági ügyintézés
  • Komplett tűzvédelmi rendszerek karbantartása
  • Tűzvédelmi tervek készítése

Legyen Ön is a Flamstop Kft. partnere, megrendelőnk a tűzvédelem területén!